bejelentkezés regisztráció elfelejtett jelszó
Megújuló
Kis vízerőműveket vásárolna a CEZ Romániában

Négy kis vízerőművet szeretne megvenni Romániában a közeljövőben a Cseh Energetikai Művek (CEZ) - jelentette be Leon Vrska, a CEZ romániai kirendeltségének pénzügyi igazgatója. Vrska a Ziarul Fianciar című román gazdasági napilapnak elmondta, hogy a tranzakció tervezett értéke mintegy 45 millió euró. A CEZ által megcélzott négy kisebb vízerőmű egy energetikai magántársaság tulajdonában van. Együttes teljesítményük 25 megawatt. "Nagyon remélem, hogy a jó ütemben folyó tárgyalásokat még az idei év befejezése előtt lezárjuk" - fejtette ki Vrska.

tovább
Megújuló
Kis vízerőműveket akar építeni a Szlovák Villamos Művek

Több kis vízerőművet tervez megépíteni a Vágon és a Garamon a Szlovák Villamos Művek (Slovenské Elektrárne) - közölte a részvénytársaság Slovenské Elektrárne című havilapjának legújabb, júliusi száma. Az újságban közöltek szerint a Vágon a Rózsahegy-Kralovány (Ruzemberok-Kralovany) szakaszon, míg a Garamon Garamszentkereszt, Zsarnóca, Újbars, Csata és Kéménd (Ziar nad Hronom, Zarnovica, Novy Tekov, Cata, Kamenín) települések közelében.

 

tovább
Megújuló
Nőtt a megújuló energiaforrásokból származó áram felhasználása Csehországban

A tavaly Csehországban felhasznált áram 6,81 százaléka megújuló energiaforrásokból származott. Ez az előző - 2008-as - évhez hasonlítva több mint másfél százalékos növekedés. 2008-ban ez az arány 5,19 százalék volt - közölte internetes oldalán a cseh Energetikai Szabályozó Hivatal (ERU). A megújuló energiaforrásokból származó áram egy részét Csehország importálja. A tavalyi évben ugyanis az országban 4,67 millió megawattóra tiszta áramot termeltek, ami viszont szintén majdnem 25 százalékkal több, mint 2008-ban.

tovább